Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi elveinket.
Menü

Az idős lovak helyes etetése

Az idős lovak helyes etetése Mikortól számít a lovunk idősnek? Ezt a kérdést nem lehet automatikusan egy életkorral megválaszolni, hanem minden esetben az adott lótól függ.
Sok ló 20 éves kor felett is fitt és rendszeresen lovagolható, ugyanakkor más lovak pedig már 17 éves koruk körül valamilyen krónikus megbetegedés miatt "nyugdíjba" kényszerülnek.
 
A biológiai öregedés folyamata függ a mérettől és a fajtától, valamint a genetikai állománytól, illetve a ló korábbi igénybevételétől (pl. sportterhelés), valamint a tartás és a takarmányozás minőségétől is. Lovunk életkorát emberévekhez mérni nagyjából úgy lehet, ha a fiatal ló éveinek számát 3,5-el szorozzuk, 20 éves kor felett pedig 3-al. Általában azt mondhatjuk, hogy a lovak 20 éves koruktól idősnek számítanak, ugyanis a sejtek öregedési folyamata  gyakorta már 14-17 éves kor körül megindul. Az öregedő lovak esetében fontos, hogy észrevegyük az erre utaló külső jegyeket és ennek megfelelően változtassunk a ló etetésén. Az életkorának és igényeinek megfelelően takarmányozott lónak nemcsak vitalitása és közérzete, de lovagolhatósága is javul.

A ló öregedésének jelei

- az izomzat csökken
- a hát beesik
- előremeredő mar
- tűhajszálak képződése (szemen, homlokon, pofán)
- a szőrzet és a sörény őszül
- a szemek elhomályosodnak
- a bőr rugalmassága csökken
- szőrváltási nehézségek
- betegségekre való nagyobb hajlam
- a metszőfogak előrehajlanak
- lehetséges fogveszteség
- emésztési nehézségek (hasmenés)
- a takarmány hosszabb felvétele és hasznosulása
- mozgásszabadság csökkenése
 
Az öregedési folyamatoknak hatása van a ló emésztőrendszerére (idetartoznak a fogak, az emésztő enzimek képzése és a gyomorperisztaltika), különféle szervekre (szív, máj, vese), valamint a mozgási szervrendszerre (ínak, szalagok, ízületek, izmok). Ezeket a degenerációs folyamatokat ugyan nem lehet visszafordítani vagy meggátolni, de egy megfelelő takarmányozási technikával lassíthatók.

Mire kell odafigyelni az idős lovak etetésénél?

- Könnyen emészthető enegia- és fehérjeellátás, mely során az energiabevitelt az egyedi igényekhez kell igazítani
- az izmok leépülésének lassítása; kielégítő mennyiségű és magas minőségű aminosavak etetése által
- a napi adagot több kisebb részben adjuk a lónak, ezáltal könnyíthrtő az emésztés és magasabb tápanyaghasznosítás érhető el
- fogproblémák esetén, vagy ha a ló túl sovány, beáztatott szénapelletet, ill. lucernapelletet adhatunk
- az életkor miatt megnövekedett mennyiségű A, E, B-vitaminok, valamint cink és szelén bevitelére figyeljünk oda
 

Megfelelő takarmány választása az idős  lovaknak

 
- Szénát helyettesítő termékeket adhatunk, mint pl. beáztatott szénapelletet, ha már lovunk nem tud elegendő szénát felvenni és megrágni
- az izmok leépülése ellen tehetünk beáztatott lucernapellet etetésével, ami gondoskodik a fehérjebevitelről
- a gyomor és a belek működését támogathatjuk lenmag, sörélesztő és hozzáadott proteinek etetésével
- ha az egész zabról átállunk a zabpehely etetésére, azzal könnyítünk lovunk emésztésén és fogproblémák esetén is könnyebséget kínálunk neki
- mindeképpen ügyeljünk a teljeskörű mikrotápanyag utánpótlásra! Az idős lovak esetében megnövekedett az A, E, B vitamin szükséglet, valamint több szelénre és cinkre van szükségük. Kínálatunkban itt találhatsz megfelelő ásványi kiegészítőt.
- lovunknak hibátlan higiéniájú, minőségi és ízletes takarmányt adjunk, mint pl. Senior müzlink
- a minőségi, hidegen sajtolt olajok (omega-3 zsírsavak), pl. lenolaj adásával úgy növelhetjük a bevitt energia mennyiségét, hogy közben nem emeljük a proteinbevitelt
- igény szerint adhatunk további kiegészítőket pl. a máj támogatására, Máj - És Anyagcsere kúra, illetve a mozgás szervrendszer segítésére Ördögkarom- Gyömbér

Mit tehetetünk még idős lovunkért?

- biztosítunk számára elegendő mozgást
- rendszeresen ellenőrizzük a fogait
- biztosítsunk számára biztos és stresszmentes abrakoló helyet (a rangsorban való hátrébb kerülésük miatt gyakran nem tudnak stresszmentesen étkezni, pedig a takarmány felvétele már esetükben több időt vesz igénybe)
- kerüljük a stresszt
- álljon száraz, szélvédett helyen
- a tél során takarjuk be lótakaróval, így kerülve el a testhőmérséklet fenntartásából eredő energiaveszteséget
 
Tartalomhoz tartozó címkék: anyagcsere szőrproblémák idős lovak

Keresés